A Sarda nevű ta-matorán biztosra vette, hogy utolsó pillanatait éli. Őt és barátait foglyul ejtette Pridak, a Barraki vezér, egy tengeri barlangban. Mikor Pridak elvesztette türelmét, amiért nem adtak neki információt, megragadta Sardát és kihajította a barlangból, egyenesen egy éhes Takea cápa raj közepébe.
Sarda biztosra tudta, mi most fog következni. Nem lesz képes pár másodpercnél tovább távol tartani magától egy horda cápát. Remélte, legalább gyorsan ér majd véget.
Valami feléje sietett – de nem egy Takea cápa, hanem egy maszkot viselő alak egy mechanikus tengeri szán hátán, kezében karddal. A jövevény egy szemvillantás alatt bevágódott a cápaiskola közepébe és szétoszlatta a „diákokat”. Mielőtt a cápák újból összeállhattak volna, elragadta őket egy víztölcsér, és messze sodródtak a helyszínről.
Sarda meghökkenten figyelte megmentője közeledését. Talán valami ismerős volt benne? Nem tudta. De az idegen minden bizonnyal úgy tűnt, ismeri a matoránt.
- Sarda? – kérdezte. – Tényleg te vagy?
- Persze, hogy én. – felelt Sarda. – És a mentésre váró barátaim meg bent vannak a barlangban. Ha jól bánsz azzal a karddal, segíthetnél nekem.
A jövevény ránézett a bejáratra, majd a messzeségbe bámult, ahol a cápák már gyülekeztek a támadásra. Ezután visszafordult Sardához.
- Valaki azt mondta egyszer, hogy a tudás élesebb fegyver a kardnál. Mielőtt harcba szállnék, jól jönne egy kevés.
Az idegen szavaiban valami az emlékezet szikráit keltette Sardában. Közelebbről is szemügyre vette az alakot. A megjelenése még mindig ismeretlen volt, de ellenben a szavai, és a hangja –
- Lesovikk Toa? – kérdezte Sarda, majdnem túlságosan tartva attól, hogy ráhibázott az idegen identitására. – De… az nem lehet… hogy lehetsz te itt?
A Toa szomorkás mosolyt húzott arcára.
- Igen… Lesovikk vagyok, bár már nagyon régen volt, hogy valaki Toának szólított. És hogy hogyan kerültem ide… az egy hosszú történet, barátom.