2. Fejezet
Írta: Greg Frashtey Fordította: Viktor24 2012.06.22. 17:45
Miközben Lesovikk Toa belekezdett Sardához szóló meséjébe, egyikük sem figyelt fel arra, hogy őrülettől világító szemek figyelik őket…
A Karzahni néven ismert lény hosszú utat tett meg, hogy eljusson a Verem tengerének mélységeibe. Utazása a saját elszigetelt, baljóslatú birodalmából indult. Ott nemrég összetalálkozott hat vándorló matoránnal, és megkísérelte foglyul ejteni őket, mint ahogy azt sok mással is tette az évezredek során. A matoránok elszabadultak tőle, de mielőtt ez megtörtént volna, megtudta tőlük, hogy nálánál hatalmasabb lények is léteznek – a Nagy Szellem, Mata Nui és a gonosz Makuta.
Mata Nui mélyen aludt, és Makutát halottnak vélték. Ebből adódóan lehetőség nyílt a briliáns, könyörtelen uralkodók előtt a hatalom megragadására. Karzahni lenyomozta a matoránokat, így eljutott a Voya Nui nevezetű szigetre, ahol látta, miként a matorán sokkal erősebb Toává alakult. Szemtanúja volt a harcuknak a Pirakának hívott tolvajok ellen, mely a nagy erejű Élet Maszkja megszerzéséért zajlott. Amikor a Toa leutazott az óceán mélységébe, Karzahni is a nyomukba szegült, de elég távol maradt tőlük, hogy nem figyeljenek rá föl.
Elérvén a Vermet, elvesztette tájékozódását, és a fekete vizek mutánsává vált. Nem tudta tovább követni a Toát, és egy ideig magában barangolt, még rá nem lelt erre a matoránnal társalgó különös Toára. Nem tudta, hogy ez a „Lesovikk” ki lehet, vagy hogy miért volt ott – tán az Élet Maszkja nyomában volt? De az utóbbi pár napon eleget tanult a Toáról, hogy tudatában legyen erejük nagyságának.
Elővette egyik láncát, és arra utasította, hogy tüzesen lángoljon. Meglendítette a feje fölött, majd eleresztette. A lánc körbetekeredett a meghökkent Lesovikk testén, aki felkiáltott a rémülettől és fájdalomtól. Karzahni lerántotta a lábáról, miközben a ta-matorán előresietett.
- Állj! Hagyd őt békén! – kiáltotta Sarda.
- Nonszensz. – felelt Karzahni. - Egy háború fog dúlni itt, és egy egész univerzum a jutalom. De előbb… meg kell élesítenem a karmaimat egy harccal. Amikor végeztem tiveletek, végre fel leszek készülve… a hódításra!
|