Iruini Toa fedezékbe bukott, épphogy kitérve Hewkii Toa lánca elől. Kicsivel arrébb Norik holtpontra jutott Jaller-val, míg Bomonga azzal bajlódott, hogy egyáltalán megtalálja a rejtőzködő Nuparut. Mindent összevéve, ez nem tartozott a Hagah Toa szebb napjai közé.
Remélték, hogy a Metru Nuiba – a városba, melyet még Rahaga korukban segítettek felszabadítani – való visszatértük örömteli lesz. Ám most egy árnyékos szervezet, Mata Nui Rendjének megbízásából érkeztek ide. Céljuk: lenyomozni a keresett Teridax Makutát, mielőtt teljesíthetné Tervének végső fázisát.
Sajnos azonban ez nem volt olyan könnyű, mint amilyennek hangzott (és eleve nem is hangzott olyan könnyűnek). Nyakukba varrtak egy mutáns Pirakát, Zaktant, akit egy vízzel töltött gömbben kellett hurcolászniuk. Tőle megtudták, hogy Teridax egy elérhetetlen helyre fog tartani, amely Metru Nui Kolosszeuma alatt található. Antidermiszként képes lesz az olyan szűk repedéseken is bejutni, amik Norik Zsugorodás Maszkjának már akadályt jelentenének. Egyedül úgy lehet őt követni, ha összetörik a Kolosszeum alapzatát, összedöntve ez által a teljes építményt.
Mi tagadás, egyszerűen beugrani, és kijelenteni, hogy „Azért jöttünk, hogy leromboljuk a legfontosabb épületeteket” egyáltalán nem feküdt a Mahri Toának. Takanuva közelmúltbéli, megmagyarázhatatlan eltűnése miatt pedig már alapból feszültek voltak. Ez már túl sok volt nekik.
Hewkii ismét lendített a láncával. Iruini ezúttal lendülete közben megragadta, és maga felé rántotta a Kő Toáját. Az utolsó pillanatban aztán oldalra lépett, ellenfele pedig belevágódott egy sziklafalba.
- Kő, ismerd meg a követ – mormogott Iruini. – Most már meghallgattok?
Kualus Toa Bomongával társult, hogy közös erővel próbálják meg Nuparut a földre teperni, akit a Lopakodás Maszkja révén szinte lehetetlen volt kiszúrni. A Föld Mahri Toáját végül egy sietősen összehozott hófúvás leplezte le, ám megállítani őt már nem volt olyan könnyű, mint megtalálni. Hatvan lábnyi magassága pedig Bomongát csak könnyebb célponttá tette, és a földből álló sorozattűztől az egyensúlyát is elvesztette.
Kualus a homlokát ráncolgatta. Emlékezett, amikor a Mahrik még matorán falubéliek voltak. Megértette gyanakvásukat és barátságtalanságukat, melyek a helyzetükben érthetőek voltak, de ha ez így megy tovább, valaki még megsérül. Drasztikus lépést kell tennie. Aktiválva a Rahiirányítás Maszkját, kapcsolatba került egy hatalmas méretű Rahi elméjével, aki az Archívumban élt nem messze alattuk. Válasz gyanánt egy óriás karom tört elő az útburkolatból, majd megragadta Nuparut.
- Ereszd el! – üvöltött Hahli Toa, és egy erőteljes vízlökettel támadt rá Kualusra. Ahogy az ütés hatására támolyogni kezdett, Kualus ráeszmélt, mi is fog történni. Az állatot a maszkereje verte fel, ám így, hogy koncentrációja megtört, nem volt többé a Rahi ura.
Szikla és föld záporozott szerteszét, amikor előrontott a talajból. A 60 lábnál jóval magasabb lény három fejével a harcmezőt pásztázta. A naplyukakból sütő halovány napfény megcsillant barna pikkelyein, miként széttárta denevérszárnyait. Győzedelmi üvöltése egész Ko-Metruig összetört mindent, ami kristályból volt.
A „Toa” szó matoránul „hős”-t jelent. A hősök egyik jellegzetessége, hogy vészhelyzetben képesek félretenni személyes érzéseiket. Emiatt mind a Mahri, mind a Hagah megfeledkezett saját harcukról, amikor szembekerült a föld alól érkezett borzadállyal. Kualus, ki még mindig szédült volt Hahli támadásától, képtelen volt visszanyerni fölötte a hatalmat. Ám Jaller és Norik máris rájöttek, hogy a szörny fél a tűztől, és kettős tűzsugárral sikerült Po-Metru kopár síkjaira terelniük.
A lénynek esze ágában sem volt csöndesen meghátrálni. Végzetes sebességgel hajította Nuparut az ég felé. Hewkii megpördült, és a Gravitáció Maszkját úgy vetette be, ahogy még soha, midőn éppen elegendő erőt fejtett ki vele, hogy a nélkül lassítsa le a Föld Toáját, hogy darabokra tépné.
Bomonga, aki még mindig maximális méretében tündökölt, ütések záporát mérte a Rahira. Ám ennyi erővel akár egy enyhe tavaszi záport megidéző Víz Toa is lehetett volna, oly csekély hatással volt rá. Kongun és Iruinin volt a sor, akik a Tűz Toáinak erejével kombinálva a levegő hatalmát, egy lángoló szélforgatagot alkottak.
A Rahi közvetlenül a vihar közepébe került, amely olyan forróan égett, hogy még a közeli hegyeket is salakká olvasztotta. Bömbölt, próbált menekülni a kelepcéből, de szárnyai máris megperzselődtek. Végül a hő felülkerekedett, és az állat elterült. A keletkező rezgéshullám több kióra eljutott.
Tizenegy kimerült Toa állta körül az eszméletlen bestiát. Az onu-matoránok valószínűleg máris mozgásba lendültek, hogy felkészítsék a lényt az Archívumba való visszatértére. Po-Metru katasztrófaövezetté vált, a talaja égett és perzselt volt. Nem messze a po-matoránok, Hahli és Gaaki segítségével azon szorgoskodtak, hogy kioltsák a falvaikat fenyegető tüzet. Az igazi katasztrófát mindössze annak köszönhetően kerülték el, hogy a metrunak ezen része csak ritkán lakott.
Norik Jaller-ra tekintett.
- Vagy abbahagyjuk a harcot – mondta –, vagy egy kevésbé lakott helyen rendezzük el a dolgainkat. Máskülönben matorán életek kerülhetnek veszélybe – és azt egyikünk sem akarja.
- És szerintetek mégis mi történik, ha elpusztítjátok a Kolosszeumot? – mondta Jaller.
- Senkinek sem akarunk ártani – így Pouks. – Meg akarunk menteni mindenkit.
- Úgy, és mind idióták vagyunk – toldotta meg Iruini. – Majd’ egy tucat Toa van itt… illene közös nevezőre jutnunk, hogy mit hogy csináljunk, és hogyan őrizzük meg az épületet.
- És pontosan mit kell csinálnotok? – kérdezte Jaller. – Miért vagytok itt?
- Hallgassatok – mondta Norik. – A Nuva Toa jelenleg az univerzum magjában harcol a Nagy Szellemért. Ám az igazi rejtélyek, az igazi titkok… a kozmoszról és a működéséről való nagy mennyiségű tudás nem ott van elrejtve. Hanem valahol a lábatok alatt, ott, ahol egy Toa, matorán vagy Turaga sem volt még soha. Okunk van feltételezni, hogy Makuta elérte azt a helyet – és ha igazunk van, talán már mindannyiunk számára bealkonyodott.
A tervkészítés több óráig tartott, meggyőzni a Turagát a felől, hogy a Toa nem vesztette el a józaneszét még tovább, és ezen kívül maguk a munkálatok is egy fél napot vettek igénybe. Amikor mindennel elkészültek, Jaller, Norik, Pouks és Nuparu bevetették a hatalmukat, hogy megrepesszék a talapzatot, és egy föld alatti járatot hozzanak létre. Közben odakinn Hewkii gravitációs képessége, Kualus jéghatalma és Bomonga irdatlan ereje gondoskodtak arról, hogy az épület egyben maradjon. Mihelyst az alagút elkészült, Hahli és Gaaki a víz fölötti erejével lehűtötte a falait. Iruini és Kongu Zaktanra figyeltek, az utóbbi pedig kész volt, hogy az első rossz szavára az égbe küldje a Piraka akváriumát.
A legnehezebb feladat volt az utolsó. Bomonga és Kualus elengedték a Kolosszeumot, hogy csatlakozzanak a többiekhez az ismeretlenbe való belépésüknél. Így egyedül Hewkiira nehezedett a roppant építmény teljes súlya.
- Az én csapatom is veletek megy – mondta Jaller Noriknak.
- Nem – felelt a Hagah Toa vezér. – Ha elbukunk… ha Teridax megszökik… tán ti lesztek megfékezésének utolsó reménye. Mi megyünk, és majd Pouks meg én lezárjuk magunk mögött az alagutat. Mozgás, Hewkii nem bírja már soká.
Jaller vitatkozni akart, de Noriknak igaza volt: a Kő Toája az ájulás szélén állt. Figyelte, ahogy a Hagah Toa csapata eltűnik a föld alá. Egy pillanattal később a Kő és Tűz együttes ereje lezárta a bejáratot. Jelt adott Hewkiinak, aki lassan, fokozatosan visszavett a maszkja erejéből, hogy ismét a földre eressze a Kolosszeumot. A Kő Toája aztán kiterült.
- Nem lesz baja – jelentette Hahli, miután megvizsgálta elesett barátjukat. – De ha engem kérdeztek, nekünk is velük kellett volna tartanunk. Lehet, hogy nagy veszély leselkedik rájuk.
- Tudom – mondta a Tűz Toája. – Amikor néztem, ahogy Pouks és Norik lezárják maguk mögött az alagutat, egyre csak az járt az eszemben… hogy még sosem láttam, hogy valaki a saját koporsóját zárja be.