Az öt Mahri Toa félkörben állva bámulta a Kolosszeum talapzatát. Pár pillanat telt el azóta, hogy a Hagah Toák eltűntek az épület alatti alagútban, Mata Nui tudja, hogy milyen céllal. Úgy tűnt, nem vár más a Mahri csapatra, mint hogy várjon.
- Szerintetek mit fognak odalenn találni? – kérdezte Nuparu.
- Csöveket – mondta Hewkii unottan. – Koszt. Kőpatkányokat. Netán egy-két föld alatti folyamot. Nincs semmi odalent.
- Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte Jaller.
- Az onu-matorán keresztül-kasul bejárta a város alatti helyeket – felelt Hewkii. – Ha lenne ott bármi, mostanra megtalálták volna.
- Talán – mondta Nuparu, de nem hangozz túl meggyőzöttnek.
- Na menjünk – így Hahli. – Azzal nem érünk el semmit, ha csak itt álldogálunk.
A Víz Mahri Toája elfordult, és visszaindult Ga-Metruba. Ekkor vette csak észre a levegőben lebegő aranyszínű kristályt. Kinyúlt, hogy megérintse, de az elmozdult előle.
- Ez meg mi? – kérdezte.
- Valami, amire szükségetek lesz.
A Mahri Toák körbeperdültek, és egy ébenfekete páncélba bújt női alakkal találták szemben magukat. Egy pillanatra azt hitték, hogy Vortixx, de miután jobban szemügyre vették, kiderült, hogy egy teljesen ismeretlen faj tagja. Egy pajzsot hordott csak, más fegyvernek nem látták nyomát.
- Úgy nevezik, a Visorak Szíve – folytatta az idegen. – Jelenleg is működésben van, ereje egyre nő. Akárhová viszik, oda a Visorak is követi, az ismert univerzumból bárhonnan képesek elutazni hozzá. Nektek Toának az lesz a feladatotok, hogy Artidax szigetén helyezzétek el. Vonzzátok oda a Visorakot, hogy örökké ott raboskodjanak.
- Persze – mondta Jaller. – És a távollétünkben ki ügyel Metru Nuira? Te?
- Egyet se féljetek, védelmezni fogják – mondta a nő. Egy kis kőtáblát kapott elő, és nyújtott át nekik, melybe a szigethez vezető térkép volt vésve. – Most fogjátok a Szívet, és induljatok, mielőtt a Visorak elérné a városotokat. Menjetek!
Mielőtt a Toák tovább kérdezgethettek volna tőle, a páncélozott nő teste több millió kristályos szilánkra tört, amiket aztán szétfújta a szél. Nem tartott soká, és mind eltűnt.
- Hát ez aztán… fura volt – jegyezte meg Kongu.
- Szóval mit teszünk? – kérdezte Nuparu. – Ha az igazat mondta… ez a város nem áll készen egy újabb teljes körű megszállásra.
- Nagy „ha” az, bizony – mondta Jaller. – Akkor Kongu meg Hewkii, ti itt maradtok. Hahli, Nuparu és én elmegyünk erre az Artidaxra.
---
A három Mahri Toa egy órán belül útnak indult. Kongu és Hewkii figyelte a távozásukat, aztán egy kis idő múlva eldöntötték, melyikük fogja a város melyik részét felügyelni. Mikor megegyezetek, elindultak vissza a Kolosszeum felé.
Egyikőjük sem vette észre a hátuk mögött a titokzatos látogatójuk alakjába összegyűlő kristályszilánkokat. És amikor lesújtott rájuk a pajzsával, és mindkettejüket eszméletlenné ütötte, már semmi másra sem tudtak felfigyelni.
---
Az Artidaxra vezető út hosszadalmas volt, de unalmas. Nuparu körültekintően kémlelődött a Visorak után, de az első pár napon sehányat sem látott. Ahogy egyre közelebb értek a szigethez, úgy fokozatosan egyre gyakrabban tűntek fel a pókok a környező földdarabokon. Ha a látogatójuknak igaza volt, mostanra az egész horda a nyomukban van.
Az első dolog, amire megérkezésükkor Jaller felfigyelt, egy sor friss lábnyom volt. Voltak ott régebbiek is, de azokat a szelek és az árapály nagyrészt elmosták. Ezek viszont úgy tűntek, mintha épp most hagyták volna őket a földben. A közelben különböző fadarabkák úsztak a vízen, nyilván egy hajó vagy csónak maradványai.
- Nos, valaki járt itt – mondta.
- És nem ment el. – A hang egy magas, kékszínű, félelmetes kinézetű kétlábúhoz tartozott, amely egy vízzel telt sisakot viselt a fején. Egyszerű, kőből készült kést tartott a kezében.
- Takadox! – mondta Jaller meglepetten. Ő és csapattagjai korábban harcoltak már Takadoxszal és a többi Barrakival a Veremben. – Hogyan szöktél meg? És hol vannak a barátaid? Beszélj, te nyomorúságos rovar!
- Azért „szöktem meg”, hogy a szavaiddal éljek, mert én is meg akartam tenni a magamét Mata Nui javáért – válaszolt Takadox, hideg mosollyal. – Ami pedig egykori uralkodótársaimat illeti, kétségkívül mind a celláikban rohadnak, ott, ahová tartoznak. De mi hozott titeket az univerzum eme konyhakertjébe?
- Azok ott – mondta Nuparu, miközben az óceán felé mutogatott, mely immár a Boggarak tengerévé változott, amelyek a víz felszínén csúszkáltak. Mögöttük, különböző vízen hánykolódó tárgyakon több ezer másik Visorak közeledett egyenesen Artidax felé.
- Minket üldöznek – mondta Jaller Takadoxnak. – De ne aggódj, nem maradunk sokáig… ők azonban igen.
- A teljes horda? – mondta Takadox. – Akkor ti a Visorak Szívét hordozzátok… már hallottam róla, persze élőben még nem láttam. És ide vezettétek őket… ez nagyon sok mindent megmagyaráz.
- Ne beszélj félre, Takadox – mondta Hahli. – Vagy itt hagyunk téged a pókok társaságául.
- Nem is olyan rossz ötlet – így Takadox. Összegyűjtve akaraterejét, tekintetét először Hahlira, majd aztán Jaller-ra szegezte. Mikor Nuparu megpróbálta eltakarni a szemét, két társa megragadta őt, és arra kényszerítették, hogy Takadox szemeibe nézzen. Pár pillanat alatt mind a hárman hipnózisba kerültek.
- Ezt már szeretem – mondta a Barraki. – Nemrég két különös lény jelent meg a parton egy villanás kíséretében. Engem nem láttak meg, így úgy döntöttem, megfigyelem őket. Láttam, ahogy felállítanak valamit a sziget legmagasabb vulkánhegyére… és még én is meg tudtam mondani, hogy mire való: arra készülnek, hogy előidézzenek egy vulkánkitörést. És ha megtörténik, a sziget és minden, ami rajta van, hamuvá lesz.
Amilyen gyorsan jöttek, úgy el is tűntek, s nekem reményem sem volt megmenekülni a katasztrófa elől… amíg ti meg nem jöttetek. Most elveszem a hajótokat, és elhagyom ezt a szikladarabot – megint –, míg ti hárman itt fogtok ácsorogni, a véget várva. Ha szerencsétek van… nagy szerencsétek… akkor a vulkán hamarabb kitör, mint hogy a Visorak rátok teszi a csáprágóit.
Takadox röhögcsélve felmászott a Toa hajójának fedélzetére. Felvonta a horgonyt, kivonta a vitorlát, és eltávolodott Artidax partvonalától. Mögötte a három Mahri Toa szoborként állt, képtelenek voltak megfékezni a szökését. Ahogy Takadox hajója eltűnt a láthatár mögött, és a vulkán még közelebb került a kitöréshez, az első Visorakok ízeltlábat vetettek a sziget homokjában.