4. "Bejegyzés"
Írta: Greg Frashtey Fordította: ??? 2012.06.22. 18:26
Az odinai Sötét Vadász erődítmény megközelítését ahhoz tudnám hasonlítani, ahogy egy tűzlégy fészekbe dugjuk a fejünket… éhes tűzlegyek… DÜHÖS, éhes tűzlegyek fészkébe.
Noha Nuva Toa társaimmal a legkevésbé ellenőrzött útvonalat választottuk, azért így is jutott bőven az őrszemekből és a kóbor Sötét Vadászokból. A trükk az, hogy még az előtt kell kiütni őket, hogy riadót fújnának – ami sokkal könnyebb feladat, ha Lewa is velünk tart. Egy Levegő Toa képes vákuumot létrehozni az ellenségek körül, és ha nincs levegő, nincs mi továbbítsa a kiáltásait sem.
Miután olyan sebesen, ahogy merszeink engedték, elérkeztünk az erődhöz, a hátsó kőfallal találtuk magunkat szemben. Pohatu egy kőkezet emelt ki belőle, hogy kiszorítsa vele az eszméletet egy őrből. Erejének másodszori alkalmazása pedig bejáratot nyitott elénk.
Az erőd belseje egy útvesztőt rejtett. Ami még rosszabb volt, egyikünk sem tudta, hová lehetett elrejtve Artakha Pálcája. Akár napokig is keresgélhetjük. Ezt Tahunak is elsuttogtam, mire ő megrázta a fejét.
- A pálca értékes tárgy. – mondta csöndesen. – A Sötét Vadászok a többi kincsükkel tartják, tehát nem messze az Árnyékostól. Ha őt megtaláljuk, akkor a pálcát is.
- És meg is találtatok. – szólalt föl egy durva hang.
Mindenhonnan hallani lehetett, de senki sem volt jelen.
- Komolyan azt hittétek, az én tudtom nélkül beosonhattok az erődömbe? Komolyan úgy véltétek, eljuthattok eddig az én akaratom nélkül?
Körös-körül a folyosó falai mozgolódni kezdtek. Mielőtt reagálhattunk volna, egy kőbörtön fogságába kerültünk.
- Persze nem kétlem, hogy hat Nuva Toa könnyedén ki tud törni egy ilyesfajta csapdából. – mondta a hang, melyről már mindannyian tudtuk, hogy az Árnyékosé, a Sötét Vadászok vezéréé. – De úgy reméltem, meghallgattok előbb… Van egy ajánlatom, és egy titkom számotokra.
|